Legfrissebb bejegyzések

Érdekességek, tudnivalók a fénymásolásról

2016.01.29.

Nem tudnánk fénymásolni, ha nem lett volna a magyar tudós, Selényi Pál, fizikusprofesszor. 1928-ban kidolgozta az eljárást, ami elektromos képek rögzítését oldotta meg. Az első fénymásológépnek azt a publikációt jelentjük, mikor 1935-ben bemutatta az elektrosztatikus képátvételi eljárást.
1938-ban Chester F. Carlson Amerikában szabadalmaztatta elektrográfiájának ötletét. Ez mindössze annyiban különbözött Selényi ötletétől, hogy Carlson félautomata formát választott gépéhez. Ugyancsak 1938-ban Carlson és Kornei Ottó elkészítette az első xeroxkópiát.
A fénymásolás azóta minden irodában egy alapvető tevékenység, sőt, a legtöbb munkahelyen, iskolákban, egyetemeken is alkalmazzák. Pár évtizede sok helyen még indigóval történt a másolás, ez ma már elképzelhetetlen.
Tekintse meg a fénymásolás lehetőségeit és árait weboldalunkon, valamint szolgáltatásainkkal kapcsolatban felmerülő kérdéseivel bátran keressen fel minket, munkatársaink készséggel segítenek Önnek!

Fénymásolás folyamata

2016.01.15.

A fénymásolás folyamata lépésről-lépésre A mindennapjaink részévé vált, mindenki alkalmazza, ki így, ki úgy. A fénymásolás életünk része, de vajon tisztában vagyunk a pontos folyamatával? Íme, a fénymásolás folyamata, lépésenként:

• A fényvezető anyagból készült dob felszíne feltöltődik.
• Egy erős fénycsóva keresztüljárja a papír felületet, amelyet a másoló üvegfelületére helyeztünk.
• A fény visszatükröződik a papír fehér felületeiről, és elnyelődik ott, ahol nem fehér.
• A visszatükröződött fény becsapódik a dobba.
• Ahol a fény becsapódik a dobba, a fényvezető képességű atomok töltéssel rendelkező részecskéket, elektronokat bocsájtanak ki. Az elektronok semlegesítik a dob pozitív töltését.
• Ott ahol a fény nem verődik vissza a dobra, hanem elnyelődik, a dob felszínén pozitív töltésű területeket hagy.
• A negatív töltésű, száraz, fekete pigment anyag, a festék, ezután szétszóródik a dob felszínén.
• A festékrészecskék hozzátapadnak a pozitív töltésű területekhez és leszóródnak a töltés nélküli helyekről.
• Majd a pozitív töltésű papír végiggördül a dob felszínén és eközben magához vonzva a festéket.
• A készülék ezután a papírt felmelegíti és odanyomja a dobhoz, így a festék által formált kép ráég a papírra.

Minőségi fénymásolási szolgáltatásokért nézzen körül weboldalunkon, és látogasson meg minket üzleteink valamelyikében!

talca_bogre_alatet

Ajándéktárgyak feliratozása

2014.12.16.

Ajándékozni öröm, a megfelelő ajándék kiválasztásának folyamata azonban nem mindig az. Főleg, ha nem jön az ihlet. Ha fogalmunk sincs minek örülne az, akit meg szeretnénk lepni. Ilyen vészhelyzetekben is segít a Go print ajándéktára. Lehet szó születésnapról, névnapról, házasságkötésről, keresztelőről, karácsonyról, Valentin-napról vagy bármilyen alkalomról, nálunk biztosan megtalálja a legfrappánsabb meglepetést.

Sokan konkrét elképzeléssel keresik fel budapesti üzleteinket, amelyekben feliratozható ajándéktárgyak, vagy reklámajándéknak kiválóan alkalmas tárgyak széles választékával várjuk vásárlóinkat.  Így tehát segítséget tudunk nyújtani azoknak, akik céges partnereiknek szeretnének ajándékot rendelni és azoknak is, akik szeretteiket lepnék meg. Nekik ajánljuk például a saját fényképpel ellátható pólóba öltöztetett plüssmackót, gravírozható tollakat, Swarovski kristállyal díszített tárgyakat, kulcstartókat.

Az ajándéktárgyakat többféle technológiával tudjuk feliratozni, nyomtatni. Alkalmazunk olyan technológiát, mellyel ügyfeleink saját fotójával tesszük egyedivé a nálunk vásárolható ajándéktárgyakat, például bögrét, kirakót, egérpadot, telefontokot. Hozott anyagot is feliratozunk, de csak abban az esetben, ha az anyag megfelel bizonyos kritériumoknak.

fotokonyv

Fotókönyv

2014.12.16.

Karácsony előtt nem győzzük teljesíteni a fotókönyv megrendeléseket. Ilyenkor nagyüzem van a Go print üzletekben.  tovább…

iStock_000015336781Small

Pólónyomás

2014.12.16.

Egyike legnépszerűbb szolgáltatásainknak a pólónyomás. Nem csak divat, de kitűnő ajándék is bármilyen alkalomra az egyedi képpel vagy felirattal ellátott póló.

tovább…